Written by Andrea Lung, MA Counseling
Translated by Sylvia P. Farkas

"The repelling force of grief must be overcome by love. If this fails, life after grieving will transform most of your relationships."

Death is said not to change people but to show their true faces. It also often reveals what kind of relationship with a particular person you actually have. Not all bonds can withstand deep grief, and, thus, grief often changes not only the lives of mourners but also the lives of those left behind. This does not necessarily need to have material motives, there are often strong emotional reasons in the background which do not fade away even after the mourning period is over. When someone passes away, we never consider the possibility that the grieving person might be alone with his/her pain as we don't even think this was possible. We often do not want to say something silly, so we decide rather not to say anything. We often do not feel that we should be there, beside the grieving one; or if we do, we often fail to take action. Soon we probably have to face the grieving person's disappointment, as someone who is in grief conceives our action as letting down, even if that was not our intention at all. Actually, no one can be expected to serve as a person of support in difficult times, since that must come from one's heart, such gesture needs to have an internal motivation. Despite all that, based on emotional relationships, the wounded soul of the mourner is expecting helping and supporting remarks from those whom one trusts, who one dares cry with and who one dares open up to. Its them, whom the mourners expect to console them in this fragile state, in the first place. Many, who grieved explain later how upset and angry, and how disappointed they are with some people, as they feel that they have been let down and not listened to by those whom they have expected to be of help the most. Such wounds do not heal easily, just like friendships that overcome such trial of difficulties will not fade away easily either. 
Let's see what you should do!

Do not remain silent
Many do not know what they should say when someone dies. So they often do not say anything. Nowadays, - whether you accept it or not - social networks are hot spots of social life. As long as a short message or an sms is okay when it comes to distant acquaintances, they are not enough at all in our closer relationships. Call them, go and see them, hug them! Do not be pushy but keep in mind that for those who mourn, such actions, the reassuring love of their loved one's, are very important. Make time for that! Fortunately such losses do not happen every day, so you do not have to be experienced. You do not need to know what you are going to say. Sometimes no words are needed at all, you do not need to say anything. A hug can be enough, listening carefully can help, or if you make her a tea, if you do the shopping for her, if you buy her black tights so she does not need to take care of that. Such things can mean more than many words. If you disappear, if you are not there when you are needed, if you offer your help in a short message but do nothing afterwards and do not ask your loved ones what you could do for them, you should not be surprised to leave wounds behind. Kindness, tenderness, love must overcome the repelling force of grief. If this fails, the life after grieving will transform all relationships.

Do not act as if nothing had happened - Take the pain into consideration
When we lose someone, our state of mind is out of balance. We are much more sensitive, we often cry or we do not cry at all. Our mood changes continuously but in an unpredictable way. We can be devastated, angry, desperate or even resigned. Although we must function "normally" we are highly sensitive and much more vulnerable than usual. So if someone who is close to us is in such a state of mind, the best we can do is to accept their pain, and - at least for a while - we should better efface our own problems when meeting them. Not because our problems are not important enough, but because those who mourn cannot even bear themselves sometimes. If you are in the support system of a mourner , do not make the pain even deeper by not showing your support, by not taking part in everyday duties or by scolding one when leaving for the cemetery again. Even if you think that life goes on and that we must let go, even if these might be true, consider the fact that everyone handles his/her pain on its own way. Do not inflict unnecessary stress situations like where you should go for lunch, who should pick up the kids from nursery school or how the bills will be paid. Take over some tasks, be flexible and understanding, mostly during the mourning process. Do not give rise to more pain, do not be insensitive since everything can cause uncrossable difficulties for the long run. Keep in mind that this period of time is not at all about you, but about the one who passed away and the one who mourns. Stay in the background and help. Do not cause unnecessary pain.

Do not forget, the mourning person is still alive
It is an indisputable fact that those who are "left behind" are still alive. A chapter in our life might be over but we must go on, even if this seems to be impossible. Keep this in mind! Help your mourning loved one by inviting him/her, do not leave him/her out of celebrations. Although he/she suffered a loss, do not think of him/her as someone whose life is over. A mourner does need social contact and new experiences so to find handholds in his/her life, so that he/she can feel that he/she belongs somewhere. It is often enough to listen, so that he-she can talk about the pain. Do not be afraid to mention the name of the late one, it helps the mourners, since you demonstrate that this person is still important, that you are there because of your commitment, love and bond and not only because of this painful loss. It is important to show the grieving person that life is not over, that it goes on. If the mourner feels ready to take life on again, it is not needed to face it alone, one does not need to suffer left alone in the loneliness of grief. It is important to show to this person joy and laughter for time to time and then slowly even the food will taste the same again though it will surely still hurt inside.

(Illustration: Pinterest)

Copyright Lelekgondolat.blog.hu
Legalcode: CC-BY-NC-ND-4.0 (Attribution Non-Commercial No Derivatives)

Author: Andrea Lung, MA Counseling
More from the author: Lélekgondolat
Follow me on Facebook

Még akkor is sokáig nézem azt a helyet, amikor már régen nem látom. Talán valamit elfelejtett elmondani, és talán még visszatérhet - reménykedem. De nem jön vissza. Csak a hiánya marad utána, mint valami horpadás a térben.
Murakami Haruki

Ma már minden háztartásban van legalább egy tévékészülék. Vagy kettő. Minél laposabb, hajlítottabb, nagyobb, annál jobb. Ma már nézhetünk 3D-s szemüvegben filmeket otthon és gyakran akkor is zümmög a háttérben, ha látogatóink vannak. A mindennapok szinte elengedhetetlen kelléke lett, sokak számára az egyetlen élményforrás. Legalábbis annak tűnik.

Noha egy magyar ember átlagosan napi öt órát tölt a tv előtt, nem vagyunk tisztában ennek a passzív tevékenységnek a hatásával. (1) Azonkívül, hogy folyamatosan hízunk a tévénézés alatti eszegetés miatt, egyszer csak azt vesszük észre a kedvenc sorozatunkból felpillantva, hogy kedvesünk bőrönddel áll az ajtóban, arra hivatkozva, hogy eltávolodtunk egymástól, hiszen már soha sem beszélgetünk vagy szervezünk közös programot. De a kép a gyerekekre vetítve sokkal ijesztőbb. Magyarországon egy gyerek 4-17 éves kora között átlagosan 3 és fél órát tölt a képernyő előtt. (1) Amerikában egy átlagos gyerek évente 16.000 30 másodperces reklámspotot néz meg, és 54 százalékuk választja a tévénézést az édesapjukkal való időtöltés helyett, így mire 18 éves lesz, átlagban 150.000 erőszakos cselekedetet lát a képernyőn. A gyerekek nagyjából 30 százalékkal több időt fordítanak tévénézésre, mint a tanulmányaikra. (2)

1969-ben Krugman és Hartley számos kutatást végzett annak érdekében, hogy választ kapjon arra, milyen módon is befolyásolja a televíziózás az emberi agyhullámokat. Az emberi agy két féltekéje különböző feladatokat lát el. A domináns agyfélteke (jobbkezeseknél a bal agyfélteke) – analitikusan és kritikusan gondolkozik, rendszerez és kategorizál és összeveti az új információkat a múltban tanultakkal, majd a meglévő tudás alapján tervez és logikus döntéseket hoz. A bal agyfélteke elemző, logikus, racionális jellegű dolgokkal foglalkozik, míg a jobb félteke érzelmi töltetű. A jobb agyféltekénk a kreatív mozgatóerőnk, az érzelmi élet központja. Ez az agyfélteke képekben gondolkodik, a testünk mozgásán és az érzések megélésén keresztül tanul. Krugman és Hartley szerint már egy percnél rövidebb televíziózás következében megváltozik az emberi agy működése, és a domináns agyféltekénk háttérbe vonul. Az agy azonnal az ébrenléti aktív, logikai gondolkodást biztosító béta hullámairól, a sokkal passzívabb alfa hullámokra áll át. Mit jelent ez?

Amikor ébren vagyunk, akkor a béta hullámok dolgoznak, figyelmesebbek vagyunk, a napi dolgainkban vagyunk jelen, aktívan teszünk-veszünk, tanulunk, vesszük fel a környezetünk információit. Az alfa hullámok ezzel szemben - melyeket kívülről ritmikusan sugárzott frekvenciák és villódzó fények által is stimulálni lehet - a meditatív állapotot, egyfajta mélyebb relaxációt, passzivitást hoznak. Ez egy lassú, alvásközeli állapotot jelent, mely hasonló a hipnózisban megtapasztalt tudatállapothoz. A test ellazul, a külvilág és az idő érzékelése korlátozódik, a kapuk észrevétlen nyílnak meg a tudatalattihoz. Ilyenkor a bal agyfélteke és vele együtt a kritikus gondolkodás is szinte kikapcsol és a jobb agyfélteke veszi át az irányítást, bekapcsolva a passzív tanulás folyamatát. Vagyis bármit nézel a televízióban, tanít téged. Legyen az agresszió az akciófilmekből, tudás a természetfilmeknek köszönhetően vagy félelem a háborús beszámolók nyomán. Ahogy a tévénézés abbamarad és felváltja azt az olvasás, az agy visszaáll a béta hullámokra, azaz ismét aktívan jelen vagyunk. (3)

Mindenkinek magának kell levonnia a tanulságokat a fentiekből. Ugyan Rousseu már az 1700-as évek derekán azt javasolta, hogy a társadalmi fejlődés helyett térjünk vissza az ember természeti állapotához, annak érdekében, hogy szabadon gondolkodó, érző lényként létezhessünk, akik tapasztalataikból tanulnak, ahelyett, hogy nap mint nap negatív kulturális és töménytelen tényanyagot sulykolnának belénk. (4) Pedig akkor még sehol sem voltak tévékészülékek, reklámok és a sorozatdömping. Ha abból a napi öt óra televíziózásból csak egyet sportolással tölt el az ember, egy másik fél órát pedig beszélgetéssel, esetleg a gyerekekkel mesét olvasva, máris minőségi változást kezdeményezett. A legszebb az, hogy mindez csak saját magunkon múlik. Mindenki maga dönti el, mit kezd azzal a kevés idővel, ami emberléptékben jut majd neki.

(Fotó: Pinterest)

Forrás:

(1) Hungarian TV Market Snapshot 2014, Nielsen Audience Measurements, Total Review 2014
(2) BLS American Time Use Survey, A.C. Nielsen Co. 2013
(3) Passive learning from television, Herbert E. Krugman and Eugene L. Hartley, 1969
(4) Jean-Jacques Rousseau, Farkas Zoltán, Szegedi Egyetem 

Kérlek, tartsd be a Jogi és adatvédelmi szabályzatunkat!

Szerző: Lung Andrea
További írások a szerzőtől: Lélekgondolat
Facebookon is követheted Andrea hivatalos oldalát

Fontos! A Lelekgondolat.blog.hu független bármely politikai vagy vallási nézettől, és tevékenységével sem kíván semmilyen konkrét politikai vagy vallási szervezetet támogatni. A blogbejegyzésekhez hozzáfűzött kommentek nem a Lelekgondolat.blog.hu nézeteit tükrözik. Bloggereink a posztokat segítő szándékkal írják, de a hozzászólásokat nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Ezért kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek! A szélsőséges megnyilvánulásokat moderáljuk!

Ha valakit megkérdezel, mennyi teliholdat láthatunk egy évben a Földről, összehúzott homlokkal mondja majd neked, hogy minden hónapban egyet, vagyis tizenkettőt. Pedig a válasz nem egyértelmű, mert vannak olyan évek, mint amilyen a 2015-ös év is, amikor bizony tizenháromszor láthatsz az égen teliholdat. Vagyis az ilyen esztendőkben – amelyek mintegy háromévente fordulnak elő – az egyik hónapban kétszer is van telihold. Ezt nevezik "Kék Holdnak". Ma este láthatjuk a második teliholdunkat 2015. júliusában, melyet a Vízöntő Kék Holdjaként tartanak számon. Igaz, hogy még csak a hetedik hónap végét tapossuk, mégis ez lesz a nyolcadik teliholdunk ebben az évben.
A Kék Hold a holdhónapok hosszára és a kalendárium felosztására vonatkozó logikus számításokat követően ma már csak naptári események számít és nem tulajdonítanak neki természettudományos jelentőséget sem. Nem a színe miatt kapta a nevét, így nem változik kékre, hiszen ilyesmi csak akkor fordul elő, ha a nagyobb vulkánkitörést követően hatalmas mennyiségű hamu éri el Földünk légkörének tetejét.

Ennek ellenére számos spirituális, ősi gyógyító ceremónia kapcsolódik a jelenséghez – hazánkban és világszerte is, elsősorban a sámán vagy táltos gyógyítók között. A sámánok és táltosok évezredek óta közvetítettek a láthatatlan világok és az ember között, hogy meg tudják oldani azokat a problémákat, melyre az emberek saját eszközeikkel nem képesek. Nem csak arra keresték a választ, hol lehet majd elejteni a vadat, de még ma is aktív lelki segítői a különböző kultúrák közösségeinek.
A Kék holdról azt tartják, hogy ilyenkor három napig kinyílnak a kapuk az ég felé, tehát három napig lehet a gyógyító intuíciókhoz hozzáférni. Anélkül, hogy belemennénk a részletekbe, nézzük meg a jelenség egyes elemeit, hogy te is el tudj kalandozni a Holddal egy kicsit másképpen ma éjjel, talán találsz majd egészen váratlan válaszokat a helyzetedre, ha kicsit befelé figyelsz.

• A kék
  A kék színhez eleve nagyon sok intuitív dolgot kötnek a régi hiedlemek és a mai modern pszichológia is bebizonyította, hogy a kék a gyógyítással, a békével, a védelemmel, a nyugalommal kapcsolódik össze. A sámánok a kékhez a szerencsét, a lezáródott kommunikációk megnyitását, a spirituális inspirációt kötötték. Vagyis ezek szerint, most olyan inspirációk, megérzések ideje jött el, melyek megnyugvást hoznak.
• A Hold
  A hold a női oldal, a női energiák, a teremtés szimbóluma. Az ősi gyógyítók szerint, most megtermékenyülhetünk azokkal a megoldásokkal, melyeket régóta keresünk. Megfoganhatnak bennünk azok a gondolatok, melyek elősegítik a leghőbb vágyaink, szívünk rejtett kívánságainak megvalósulását, hogy a tehetség, a kreativitás és a képességek kivirágozzanak.
• A Vízöntő
  A Vízöntő megvilágítja a lelked érzékenyebb oldalát, fellebbenti a fátylat arról, amire vágysz, amiről álmodozol, és a víz jelképével mozgásba hozza a megrekedt dolgokat.

Vagyis ez a Vízöntő Kék Hold arra kínál majd lehetőséget az ősi gyógyítók szerint, hogy észrevegyük, tudatosítsuk és elfogadjuk azt, amit valójában érzünk és ezáltal tisztábban lássuk a helyzetünket. Ahelyett, hogy félnél felvállalni azt, aki vagy, vagy azt, amit érzel, most lehetőséged lesz áttörni a félelemből épített falakat, utakat, kapcsolatokat, melyek már nem szolgálnak téged. Búcsúzz el, fogadj be új gondolatokat, termékenyülj meg új vágyaiddal!

(Képek: Pinterest)

Fontos! A lelekgondolat.blog.hu független bármely politikai vagy vallási nézettől, és tevékenységével sem kíván semmilyen konkrét politikai vagy vallási szervezetet támogatni. A mai jelenségek emberi és szociálpszichológiai oldalára hívja fel a figyelmet. A blogbejegyzésekhez hozzáfűzött kommentek nem a lelekgondolat.blog.hu nézeteit tükrözik. Bloggereink a posztokat támogató szándékkal írják, de a hozzászólásokat nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Ezért kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek! A szélsőséges megnyilvánulásokat moderáljuk!

Kérlek, tartsd be a Jogi és adatvédelmi szabályzatunkat!

A szeretetnek felül kell tudnia írni a gyász taszító erejét. Ha nem, akkor a gyász utáni élet fogja felülírnia a kapcsolatokat. Tegyél most ellene! Az erről szóló írás az Everrip megbízásából készült, és az engeddel.blog.hu oldalon jelent meg. Fogadjátok szeretettel!

Szokták mondani, hogy egy haláleset nem megváltoztatja az embereket, hanem megmutatja az igazi arcukat, ami fellebbenti a fátylat arról is, igazából milyen a kapcsolatod az adott személlyel. Ezért van az, hogy a halál nem csak a gyászolók életét rendezi át végérvényesen, de nagyon sokszor a hátramaradottak baráti, rokoni kapcsolatait is. Nem szükséges, hogy anyagi dolgok játszanak szerepet a kapcsolatok megromlásában, sokszor sokkal erőteljesebb érzelmi okok állnak a háttérben, melyek aztán a gyászidő elteltével sem fakulnak. Amikor valaki elmegy, nem gondolunk arra, hogy esetleg a gyászoló egyedül van a fájdalmával, mert meg sem fordul talán a fejünkben, hogy ez lehetséges. Sokszor nem akarunk ostobaságot mondani, ezért inkább nem mondunk semmit. Sokszor nem érezzük, hogy ott lenne a helyünk a másik mellett. Vagy ha igen, és még sem teszünk lépéseket, akkor idővel valószínűleg szembesülni fogunk a gyászoló csalódottságával. Mert az ilyet a gyászoló cserbenhagyásként élheti meg, még akkor is, ha neked nem ez volt a szándékod. Igazából senkitől sem lehet elvárni, hogy támasz legyen a nehéz időkben, hiszen ennek szívből jövő, belső indíttatásból született gesztusnak kell lennie. Ennek ellenére a gyászolók érzelmi kapcsolataikra alapozva várják a segítő, támogató megnyilvánulásokat, hiszen bennük bíznak, velük mernek sírni, nekik mernek megnyílni. A bizalmas kapcsolataikat jelentő emberektől várják, hogy felfogják őket ebben a törékeny állapotban. Sok gyászoló mondja el utána, hogy mennyire haragszik vagy dühös néhány emberre, hogy csalódott másokban, hogy úgy érzi, cserben hagyták, hogy nem hallgatták meg a fájdalmát.

Nézzük, mit ne tegyél, ha gyászol egy hozzád közel álló ember, hogy te ne kerülj ilyen helyzetbe! Az írást itt tudjátok tovább olvasni >>>

Written by Lung Andrea, MA Counseling, Soulthoughts
Reviewed by Gelsei Bernadett, Substance Abuse Counseling Specialist, Drog Stop Budapest Association
Translated by Sylvia P. Farkas

GHB (in Hungarian also referred to as Gina) is like a Z-category motion picture. No one is interested in it, no one cares about it, there is nothing good one could say about it, yet everyone knows it, everyone tries to avoid it, but it keeps on appearing here and there. It's like dry quicksand. You cannot escape. You have to face it where and when you are the less aware, since you would not expect to meet it. But you get it then, right into your face. It's been everywhere for years, at parties and also at festivals. It's not true that only those get involved with it who are not careful enough, who are drunk , silly, naughty girls or youngsters. Anyone can be a victim. It is on the lurk, it gets you quickly and slyly and knocks you out. This is a though and depraved attack against you. A mental and physical abuse caused by self-serving goals. An aggressive act to get something that you would never give away willingly. It can be anything: your cell phone/ mobile phone, your money, your body or one of your organs. It is worse than a punch-up or a ladies fight since you cannot punch back. You have no chance to protect yourself or to avoid the conflict. Your body is right in the middle of this combat, whether you want it or not, while your mind happens to be in a different reality. So it is better for you to know what this drug is about, what harm it can cause to your organism, and so you won't automatically judge anyone who gets into this situation; what's more, you might realise what the situation is about and you can help somehow, since you are well prepared.

GHB, GLB, GIBA
GHB is nothing other than a naturally occurring substance that can also be found in the human central nervous system in very small quantities. The proper name for GHB is gamma-Hydroxybutyric acid. It is liquid, tasteless and odourless - so also called liquid ecstasy - since it is easy to distribute and to consume. It had been used in medicine as an anesthetic but is now on black list. It does not cause addiction, but an overdose or when mixed with alcohol can be life threatening. It can result in respiratory arrest or death by suffocation. It works within 10-60 minutes, and needs 20-25 minutes to numb the victim. It completely eliminates from the body in 14-16 hours so it can only be detected in the urine within 12 hours time. One would think that such drugs cannot be obtained so easily. Unfortunately, they can. The real problem actually is GBL, that can be found in paint thinners, industrial cleansers and solvents. GBL, gamma-butyrolactone, is a corrosive substance, it gets into the body in dissolved form, where it converts rapidly to GHB and affects the central nervous system. So there we are, back at the root of the problem. The impact of GHB on the body depends on the amount of GBH that gets into the organism. It might be unbelievable, but GBH was used in small amount (50 mg) for weight gain in the eighties. When increasing the dose (250-300 mg) it creates euphoria, but if a higher dose is consumed, it can knock out its victims for hours, who appear to be totally sober and able to act. And this is the most important and most dangerous characteristic of GHB, since in fact, the victims are helpless, even unconscious in the worst case, that is, totally incapable of defending themselves.

Science and Life
There are things in life that seem very logical, at least as long as you do not experience them on yourself. No scientific literature nor any lecture on addiction is capable of giving you a real picture of the emotional reality that could reflect the kind of horror that the victims of GHB have to undergo. The experienced ones do not philosophize confidently about their experience, many in fact feel ashamed. They rather prefer to forget it. One thing is for sure: those who have never been given GHB, cannot even imagine what one has to face! I do not wish anyone to experience it. Neither the physical nor the mental ordeal, which I was unstintingly and redundantly given to experience last summer. I do not like to talk about what happened, but I'm not willing to feel ashamed because I was a victim of a criminal offense. That evening I lost face, not once. I don't want anybody feel ashamed if that happens, therefore, I will tell my story. I do not know why it was me, I'm not fragile nor very young, and I was not dressed provocatively either. Yet it was my glass that the drug was put into, and GHB put my body and my mind into a condition that I could not have ever imagined it existed at all. There was nothing great about it, nothing euphoric that you would expect from a decent drug. The whole experience was rather a desperate inner struggle, not a happy trip at all, that others perceived as an unimaginably drunk woman running amok. A state of physical and mental K.O., of which every minute was like a frightful floating somewhere in the paradox borderland between death and absolute consciousness.

Protect yourself if you can!
I don't know where I was given GHB. Even though I rethought everything again and again for a hundred times... I still don't know. I do not rule out the bartenders or the festival visitors either. It could have been anyone. I do not know exactly when I got it, but I know exactly when it began to work on me, since it completely changed my behaviour. Well, I even found it strangely awesome, as I'm usually not that confident. I do not remember having been in a euphoric condition, but after a while - and that's for sure - I became bluntly honest, which surprised me the most. Then suddenly the whole world became some kind of broken. I stood at the counter and noticed that I was not really present in my own reality. There were only flashy pictures of the face opposite me. I clearly felt that something was wrong. I felt dizzy. I headed for the mobile toilets, I even managed to get into one, but out, I couldn't. I threw up everything I had in my stomach, but I acknowledged it with such a strange indifference, as if that would happen to me at least four times every week. I looked in the mirror: double vision. I stared into the mirror and I could let go. I couldn't get out. I couldn't find the way out. Finally, the security guard took me out. Without any spatial perception, and only with some kind of superhuman will could I finally move my legs. One step, again, and one more. I somehow managed to get to a road-bank - as it turned out later, it was only five steps away - and there I broke down. I lost my orientation. I couldn't sense spatiality, I couldn't see it. I completely lost perception with the physical world. I was nowhere: neither above, nor down below, nor right, nor left. I was surrounded by some strange kind of darkness and a strangely muffled stillness. Suddenly my mind was hit by another recognition.

Bodiless consciousness, unconscious body
Namely, that this existence of mine in this darkness is not physical, it is only conscious. Logically, this is only possible if I do not have a body. It was the scariest moment of time brought me by GHB. I was sitting with my wide awake consciousness in a dark pit, and I knew that my body was missing. I got into panic. I knew that the condition I was in, was not normal, but I could not find sense in this extraordinary situation, neither could I explain to myself where my body had gone, where I was at all and how I got there. The only thing that was certain was that I was a bodiless consciousness in a dark place, a soul, that was responsible for the body that was assigned to her. But I clearly knew that I had no connection to my body. I had no control over it. It was some kind of evil magic that put me into that dark place. I got terribly scared. I knew that according to a so far consciously avoided rule - the importance and universal aspects of which struck me so deeply as nothing ever before - I should certainly not leave my body without any permission. Or to say so, until I die. Another wave of panic rushed over me. What if I died, but I did not notice? No, it couldn't be so dark if I did. I somehow was quite sure that I was still alive. That comforted me for a moment and gave me some clues about the possible limits of my existence. 

The velvet prison
I started an inventory. I'm not dead. I also possess my consciousness. But I have no body. I'm still somewhere though. At least I should find out what this soft and dark place around me, that is not frightening but feels rather somehow strangely safe, is. A velvet prison made of clouds. It cannot be anything else. I was completely satisfied with my explanation, since I knew my mind was safe, but why was it imprisoned? The most painful recognition about GHB struck me then. It reminded me of a desperate mother who realizes that she lost her child. Suddenly I understood that there was nobody to take care of my body and that anything could happen to it. Somebody quite simply stole my body from my consciousness. Someone stole it from me, and with that, also my right that I was entitled to from the moment I was born: my right to rule over my body and my responsibility for it. My conscious awareness started to whine in the dark. I knew my body was totally defenceless without my consciousness. I felt so desperate, I started crying. Inside, in that dark but safe place, my consciousness started weeping with the deepest of pain, since it was obvious that there was no way to protect my defenceless body. And then also my conscious awareness shut down, and from that moment on, some kind of fierce combat took in between me and GHB , a struggle for some kind of physical awareness between physical existence and elusive worlds. A mental black out.

"Help Me!"
Unfortunately my body, that had been separated from my consciousness, knew nothing about the whole situation. My body simply sat on the ground, helplessly, in a nearly unconscious state, like a drunken person would do. A disgustingly drenched woman, speaking and reaching after by-passers, but barely able to lift her head. Reportedly I kept on telling everyone that I was not drunk and that I needed help because I felt sick. Allegedly I was crying too. Supposedly, I say, because I have no memories about this at all. For a long time, no one helped. I assume I didn't look very convincing, since I threw up and peed on my dress before. I didn't recognize anything from the outside world. Nothing reached me. Suddenly, I realized that someone was trying to address me. She was blond and I knew instinctively that she wanted to help. No matter how I tried, I could not raise my eyes to look at her. My eyes did not obey. It is still a mystery to me how I was actually able to tell her my name, my sister's name and even my friend's name, who had been looking for me for a long while. We never disappear without saying a word. Not even for a half an hour's time. As it turned out, only 30 minutes passed. 30 minutes. For me, time did not exist in its linear form as we know it. For me it was nothing but a timeless existence, flashy pictures and some noise. One flash after another. I wasn't playing full deck. On the physical level, in my delirium, I talked about my innermost fears and sorrows. I talked, cried and threw up several times. I had been dragged home because I could not move.

Do not leave it to your good luck
Despite all that, I was lucky. I was lucky because I collapsed in a place where there were many people, but not too many. So I couldn't be imperceptibly insulted, or being overrun, or robbed or raped. I was lucky because someone stopped and listened to what I said. That is, that I was not drunk. Someone noticed that something was wrong. She didn't leave me there, did not simply put me off. She found my sister and waited until she arrived. She didn't leave me alone. I am very grateful to her, because she acted benignly in a situation that could have cost my life. I'm not going to tell you not to go out and have fun. I will not tell you not to drink, not to take drugs or not to get acquainted with anybody. It wouldn't make any sense, since you're going to do anyway what you want. But please, if you cannot completely withstand such cases, at least do not simplify the situation for the offenders. To put GHB in someone's drink is a crime, and someone who puts GHB into someone's glass prepares another crime. This is the same kind of aggressive felony as being knocked out in a dark street corner to prey upon you. In both cases you could die.

Consider the following advice, they may be useful one day

• Do not go out on your own. Go out with friends. More people can take care of each other much better. Never leave each other! If someone is missing and/or if you speak on the phone but the missing person cannot explain where she/he is, go and search for your friend immediately!
• Always keep your phone charged. Take a charger or spare batteries as well. If you are with friends, this cannot be a problem. Set at least two ICE contacts in your phone, so if strangers who want to help find you, they will know who to call.
• Never leave your glass unattended or pass it to someone you do not know. If possible, consume drinks that are opened in front of you. Never take drinks from strangers, and if you do not know the origin of them.
• Listen to your body! If you feel that something is wrong with you, do not hesitate to ask for help! If you suddenly feel sick or dizzy, say it! If there is a possibility of GHB, see the doctor immediately, and ask for a blood test as soon as possible.
• Ask for help! You don't have to fear the consequences!
• If you are a parent, talk to your children about GHB and make them aware of the danger, so they will know what to do in such case, and they will also know that they can count on you in such situations.

Finally, something you might have influence on: something that does not happen to you but what happens with your involvement. Many times it takes everyday people to avoid tragedy. Do not forget, even if it seems quite unlikely, but you could be a victim as well.If you see someone in trouble, try to help. Do not pass by and leave someone who is unconscious.

• If the person is alone and behaves confused or is crying but cannot move, ask if you can help. Ask who she/he came with, ask what is wrong and ask if you could call someone for her/him.
• Do not leave the person alone until help arrives!
• You don't need to solve the problem on your own ! Get medical help if you think it's necessary.
• If you are at a festival ask the Security for help or look for the next medical and drug points!If someone feels sick in the crowd, help them get out of there!
  
  ... And last but not least ... You, the blond girl who kindly stopped to help me! I won't give away your name, but once again, thank you!

Literature

Galanter, M. & Kleber, H. (Eds.). (2008). The American Psychiatric Publishing textbook of substance abuse treatment (4th ed.). Washington, DC: American Psychiatric Publishing, Inc. - See more at: http://www.druginfo.adf.org.au/drug-facts/ghb#sthash.kkjP95fq.dpuf
Hillebrand, J., Olszewski, D. & Sedefov, R. (2008). GHB and its precusor GBL: An emerging trend case study. - See more at: http://www.druginfo.adf.org.au/drug-facts/ghb#sthash.kkjP95fq.dpuf
Tossenberger Adél, Zacher Gábor: nem engedélyezett emberkísérlet folyik, HVG, 2012.február 24
M.Istvan, Zacher: „vizsgálatok nélkül is tudom…”, MON, 2010.01.14
Julien, R., Advokat, C., & Comaty, J. (eds.). (2011). A primer of drug action (12th ed.). New York: Worth Publishing. - See more at: http://www.druginfo.adf.org.au/drug-facts/ghb#sthash.kkjP95fq.dpuf
Galloway, G., Frederick, S., Staggers, F., Gonzales, M., Stalcup, S. & Smith, D. (1997). Gamma-hydroxybutyrate: an emerging drug of abuse that causes physical dependence, Addiction, 92(1) 89–96. Retrieved from Wiley Online Library. - See more at: http://www.druginfo.adf.org.au/drug-facts/ghb#sthash.kkjP95fq.dpuf

Copyright Lelekgondolat.blog.hu
Legalcode: CC-BY-NC-ND-4.0 (Attribution Non-Commercial No Derivatives)

Author: Andrea Lung, MA Counseling
More from the author: Lélekgondolat
Follow me on Facebook

Szerző: Lung Andrea, MA Counseling, Lélekgondolat

Szoktál sírni? Már nem is emlékszel arra, mikor sírtál utoljára? Pedig az életben sokszor, sokféleképpen sírhat az ember. Sírhat örömében, bánatában, félelmében vagy mert megkönnyebbül. Sírunk hangosan, hogy mindenki hallja, vagy némán, mert annyira fáj. Ha kell, nagy krokodilkönnyekkel. Mondjuk azért, mert Peti elveszi a dömpert. Lehet nagyon csendesen, csak egyetlen tűzforró cseppel, amikor valaki végleg elengedi a kezünket. Akár valaki másért. Néha nyíltan sírhatunk, mert valami nagyon szép és nagy dolog történik. Egy esküvő, egy kinevezés, egy születés. Néha elvárják, hogy könnyekig meghatódjunk, mert úgy szokás. Máskor megy magától, mert megérintett egy film, vagy eszünkbe jutott egy buta kis emlék. Az is lehet, hogy csak ezért, mert fáradt vagy. Esetleg magányos.

Sírni kell!
Néha minden különösebb ok nélkül sír az ember. Ha megteheti. Amikor nem mutathatod, nem lehet, vagy csak nem mersz, igazából akkor is tudsz sírni. Titokban, úgy, hogy senki sem látja. Belül. Nyeled a könnyeidet, marja a sós lé a torkod, miközben közben erőből mosolyogsz a világra. Menni kell, csinálni kell. Idővel hozzászoksz a fájdalomhoz. Idővel valahogy megkérgesedik az ember szíve és már nem sír kifelé. Egyszer csak azt veszed észre, valami szorít belül. De nagyon. Érzed, hogy talán sírni kellene egyet. De akárhogy próbálod, akarod, nem megy. Csak állsz az egyre erősebb szorítással a mellkasodban. Vársz. A torkodban ólomgombóc. Semmi. Gondolsz a halott kutyádra, mennyire fájt, hogy kirúgtak, hogy nincs hova menned, esetleg, hogy nem vár senki. Hátha. De hiába szeretnéd, nem jönnek a könnyek. Egyre jobban fáj, egyre jobban szorít és te egyre kevésbé érted.

Szavak helyett
Pedig a könnyek sokszor segítenek neked. Elmondják azt, ami abban a pillanatban, vagy már nagyon régóta nagyon fáj. Azt, amit szavakkal sokszor nem lehet. Ott is hatalmasak, ahol a szavaknak már nincs erejük. A könnyek mesélnek, gyógyítanak, összekapcsolnak másokkal és el is szigetelhetnek. Segítséget kérnek, ha te nem tudod, hogyan kell. Valahol sebezhetővé tesznek, hiszen elárulják, hogy az a valami ott van benned, egy seb, és akármennyire is az ellenkezőjét mutatod, fontos neked. Hiszen nem vagy fából. Mert valami szép vagy fájó, de mindenképpen hatalmas és lényeges dolog a lakik a lelkedben. Valami, amivel csak úgy bírsz el, ha megkönnyezed.

Sebek és pofonok
Persze nem mindegy, hogyan és mikor sírunk. Mert ha olyanok előtt sírod el magad, akikben nem bízol meg, éppen azok előtt, akik a vesztedet okozták, erősebb lesz benned a szégyen, mint a megkönnyebbülés. Nem akarsz gyengébbnek látszani. Senki sem akar. Inkább nem mutatod, mennyire fáj, egészen addig, amíg lehet. Aztán ha nem bírod, akkor jön az összeomlás. Néha csak úgy az utcán, amikor még az az erőszakos alak is neked megy véletlenül, amikor távol vagy mindenkitől, ahol senki sem látja. Sokszor egészen váratlanul jönnek a könnyek. Mert van egy ismerősen kedves hely, egy gondoskodó mozdulat, egy gesztus, valami, ami felszabadít. Egy szeretetteljes ölelés is, vagy egy őszintén figyelő szempár. Amikor végre meghallja valaki, amit igazából mondasz, vagy szó nélkül szelíden betakar este a kanapén. Valahol a gyógyító, tisztító síráshoz is bizalom kell. Kell valaki, aki elbírja a könnyeidet, ha te már nem tudod bezárni őket.

Minden, ami fáj
De mi van akkor, ha mindez megvan, és te mégsem tudod letenni könnyekkel azt, ami fáj? Talán sokszor és sokat bántottak téged réges-régen vagy valahogy csak mostanában. Olyanok, akiktől nem vártad volna. Annyira szíven ütött a támadásuk, hogy nem is hiszed el igazán, hogy megtörténhetett. Talán olyan helyzettel szembesültél váratlanul, amit nem vagy képes megérteni. Talán annyira megijesztett, megdöbbentett, megsebzett, hogy az életed azóta már nem olyan, mint volt. Mert érthetetlen. Mert megrengetett mindent, amit biztosnak véltél. Akkor is elapadhatnak a könnyek, ha hirtelen, netán örökre elveszítettél valakit vagy számodra valami fontosat.
De az is lehet, hogy soha nem engedhetted meg magadnak a sírást vagy méginkább soha nem volt a könnyeidre szeretetteljes válasz. Ilyenkor könnyen előfordulhat, hogy nem tanultad meg már kisgyermekként sem, hogyan fejezd ki az érzéseidet. Azt, hogy te is számítasz. Talán jobbnak láttad elrejteni a fájdalmad, hogy meg tudj birkózni a helyzettel. Hamar megtanultad, hogy aki érzékeny, az sebezhető is. Aki sír, az gyenge. Így aztán, egyre többször, csak befelé sírtál. Megtanultad befelé nyelni a könnyeidet és elfelejtetted milyen sebezhetőnek lenni. Nem azért, mert gyenge vagy, hanem mert ember. Talán sokáig el sem hitted, hogy olyankor majd lesz valaki melletted, és nem kell mindig figyelned, honnan jön a veszély. Mert valahogy el mered hinni, hogy lesznek majd, akik szeretettel vigyáznak rád.

Páncélok
Ha nem tudsz sírni, valószínűleg volt egy pillanat, amikor úgy gondoltad, választanod kell. Vagy páncélt növesztesz, vagy belerokkansz a fájdalomba. Talán volt egy pont, amikor eldöntötted, már nem sírsz, mert az apád nem fogad el téged. Mégis kellett valami, hogy mégis ott lehess a vasárnapi ebédeken. Mert valahova tartozni kell. Talán volt egy pont, amikor már túlságosan fájt neked, ahogy szavakkal vagy tettekkel vert a társad. Tudtad, hogy soha nem fog megváltozni, mégis a gyerekek miatt maradnod kellett. Amikor hirtelen ráébredtél, hogy a főnököd szeretője szemelte ki az állásod, és egy pillanat alatt lett halálos vesszőfutás az életed a munkahelyi aknamezőn. Amikor ő meghalt és te csak ültél némán kék sporttáskájával az öledben a kórházi folyosón. Reggel még te adtad a kezébe, most meg már nincsen. Semmi értelme. Amikor menned kellett, de nem volt hova. Fájt nagyon, de nem lehetett sírni. Mert menni kell, csinálni kell, hiszen felelősséggel tartozunk önmagunkért és másokért is. A számlákat is fizetni kell. Ilyenkor veszed magadra a páncélt. Kicsit szoros és merev is, de legalább megvéd. A sírás nem segít senkin. Vannak helyzetek, amiben szinte már luxus.
Talán ha nem mutatod, hogy fáj, akkor nem kérdeznek. Az embernek legyen tartása. Így aztán finoman és észrevétlenül megkeményedik a páncélod. Belenő a húsodba és már eszed ágában sincs levenni, mert már nem is veszed észre, hogy rajtad van és már nem is emlékszel rá, hogy mikor sírtál utoljára.

Kapaszkodók
Sírni csak az tud, aki hinni mer. A holnapban, az életben, önmagában. Sírni csak az tud, aki érezni mer. Engedd meg magadnak a könnyeket. Engedd, hogy kimossa azokat az érzelmeket, amiket nem tudsz szavakkal elmondani. Ne hidd, hogy a sírás elgyengít. Az erős ember is felvállalhatja a könnyeit. Ha nem sírsz, akkor a lelked fájó része bezárva marad, amögött a nagy fal mögött, ahol te is rejtőzöl. Engedd kicsit szabadon a könnyeket, ha úgy érzed biztonságban vagy és megteheted. Ne felejtsd el, az egyedüllét is lehet megnyugtatóan védelmező és egy ölelés is megnyithatja az elzárt szelepeket. Engedd meg magadnak, hogy egy pillanatra elgyengülj. Hogy egy egész picit megpihenj és sebezhető legyél. Legalább önmagad előtt is, ha kell. Senki sem lehet örökké erős. Vedd le egy picit a páncélod. Tedd le magad mellé. Ha még akarod majd, később újra magadra veheted. Érezd, hogy enged a szorítás. Lélegezz. Meglátod majd, mire felszáradnak a könnyek, könnyebb lesz minden levegővétel.

-Vége-

(Kép: tojciciva93)

Fontos! A lelekgondolat.blog.hu független bármely politikai vagy vallási nézettől, és tevékenységével sem kíván semmilyen konkrét politikai vagy vallási szervezetet támogatni. A mai jelenségek emberi és szociálpszichológiai oldalára hívja fel a figyelmet. A blogbejegyzésekhez hozzáfűzött kommentek nem a lelekgondolat.blog.hu nézeteit tükrözik. Bloggereink a posztokat támogató szándékkal írják, de a hozzászólásokat nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Ezért kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek! A szélsőséges megnyilvánulásokat moderáljuk!

Kérlek, tartsd be a Jogi és adatvédelmi szabályzatunkat!

Szerző: Lung Andrea, MA Counseling, Lélekgondolat
Szakmai lektor: Gelsei Bernadett, Addiktológiai Konzultáns, Drog Stop Budapest Egyesület

A Gina olyan, mint egy mélykategóriás celeb. Senki sem kíváncsi rá, senkit sem érdekel, semmilyen pozitív dolgot nem tud felmutatni, senki sem hívja meg, mégis mindenki ismeri, mindenki el akarja kerülni, mégis állandóan felbukkan valahol. Van valami futóhomokszerű benne. Ha elkap, nincs menekvés. Akkor szembesülsz vele, amikor és ahol nem számítasz rá. Akkor viszont egyenesen az arcodba kapod az élményt. Évek óta és mindenhol ott van a bulikban és a fesztiválokon is. Nem igaz, hogy csak azok lesznek az áldozatai, akik nem figyelnek, akik részegek, akik felelőtlenek, akik ostobák, a rosszlányok és a nagyon fiatalok. Bárkit megtalálhat. Alattomosan támad, váratlanul üt ki és durván a földre küld. Egy kőkemény és aljas támadás ellened. Csavaros mentális és testi erőszak, valamilyen önös cél érdekében, valami olyan megszerzéséért, amit te soha nem adnál oda csak úgy senkinek. Legyen az a tested, egy szerved, pénzed vagy a mobilod. Rosszabb, mint egy bunyó vagy egy csajos hajtépés, mert vissza sem tudsz ütni. Esélyed sincs megvédeni magad vagy kikerülni a konfliktust, ha nem akarsz beleállni.  Egyszerűen berántja a tested ringbe, akár akarod akár nem, miközben a tudatod valami egészen más valóságban vesztegel. Éppen ezért jobb, ha tudod mi is az, de leginkább azt, mit okoz, ha a szervezetbe kerül. Hogy ne ítélj elsőre, ha ilyet látsz, hanem ismerd fel és segíts, ahogy tudsz, ha lehet, felkészülten.

Gina, GHB, GLB
A Gina nem más, mint egy, a természetben is előforduló anyag, mely egészen kis mennyiségben az emberi szervezet központi idegrendszerében is megtalálható. Becsületes neve GHB, azaz gamma-hidroxi-butirát. Cseppfolyós, íztelen, szagtalan anyag – ezért is nevezik folyékony extasy-nak –, így könnyen terjeszthető, illetve fogyasztható. Régen még használták az orvoslásban altatószerként is, ma már azonban tiltólistás. Nem okoz függőséget, de túladagolva vagy alkohollal keverve életveszélyes lehet: légzésleállást, illetve fulladásos halált is okozhat. Nagyjából 10-60 perc után kezd hatni, 20-25 perc alatt kábítja el az áldozatot, 14-16 óra alatt teljesen kiürül a szervezetből és mindössze 12 órán át lehet a vizeletből kimutatni. Az ember azt gondolná, hogy ilyen szerhez nem lehet egyszerűen hozzájutni. De sajnos, ez nem így van. A festékhígítóban, felni-lemosóban és ipari oldószerekben is megtalálható az igazi problémát jelentő GBL, azaz gamma-butirolakton.. Mivel ez egy maró hatású anyag, ezért oldott állapotban kerül a szervezetbe, ahol aztán gyorsan GHB-vá alakulva a központi idegrendszerre hat. Tehát vissza is jutottunk a probléma gyökeréhez. Az, hogy milyen hatással van a szervezetre, attól függ, mekkora mennyiség jutott be. Bármennyire is hihetetlen a GBH-t kis mennyiségben (50 mg) még testtömegnövelőként használták a nyolcvanas években. Ha növeljük az adagot (250-300 mg) eufórikus állapotot idéz elő, Ha ennél nagyobb dózisban kerül a szervezetbe, akkor órákra is kiütheti áldozatát, aki – és ez a Gina legfondorlatosabb mutatványa – látszólag cselekvőképes, valójában azonban magatehetetlen, rosszabb esetben ájult, azaz teljesen védekezésképtelen.

Tudomány és élet
Vannak olyan dolgok az életben, melyek rendkívül logikusnak tűnnek, amíg az ember meg nem tapasztalja őket a saját bőrén. Semmilyen tudományos irodalom vagy addiktológia óra sem képes a maga érzelmi valóságában visszaadni azt a fajta horrort, amin a Gina áldozatai keresztülmennek. A tapasztaltak általában nem bölcselkednek magabiztosan az élményről, sokan szegyellik. Jobban szeretnék inkább elfelejteni. Egy azonban biztos: aki nem kapott még Ginát, az el sem tudja elképzelni, mivel szembesül az ember. Nem kívánom senkinek az élményt. Se a testi, se a lelki megpróbáltatásokat, amit a Gina nagylelkűen és kéretlenül kiosztott nekem a múlt nyáron. Nem szeretek arról beszélni, hogy mi történt, de nem vagyok hajlandló szégyellni azt, hogy bncselekmény áldozata lettem. Aznap este sokszor megszégyenültem. Azt szeretném, hogy senkinek se kelljen szégyenkeznie, ha ez megtörténik vele. Ezért vállalom, hogy elmondom a saját történetem. Nem tudom, miért engem választott, se hamvas, se törékeny nem vagyok, és azon az estén sem voltam kihívóan felöltözve. Mégis az én poharamba került akkor a méreg és a Gina olyan állapotba vitte a testem és a tudatom, amiről el sem tudtam képzelni, hogy egyáltalán létezik. Nem volt benne semmi nagyszerű, semmi eufórikus, ahogy egy valamirevaló drogtól elvárná az ember. Inkább volt ez egy kétségbeesett belső küzdelem, mint boldog utazás, amiből mások semmit sem érzékeltek, csak egy elképzelhetetlenül részeg nő ámokfutását. Egy csavaros testi és tudati K.O., melynek minden perce egy félelmetes lebegés valahol egy paradox mezsgyén a halál és a teljes tudatos itt és most között.

Védd magad, ha tudod!
Nem tudom, hol kaptam a Ginát. Azóta sem, pedig százszor újragondoltam az eseményeket. Nem zárom ki sem a pultosokat, sem a fesztiválozókat. Bárki lehetett. Nem tudom pontosan, mikor kaptam, de azt pontosan tudom, mikor kezdett hatni, mert teljesen megváltozott a viselkedésem. Még olyan furcsán jópofának is tűnt nekem, nem szoktam én ennyire magabiztos lenni. Nem emlékszem arra, hogy eufórikus állapotban lettem volna, az viszont biztos, hogy egy idő után kendőzetlenül őszintévé váltam, amin én lepődtem meg a legjobban. Hirtelen szakadozni kezdett a világ. Álltam a pultnál és észrevettem, hogy nem vagyok folyamatosan jelen a saját valóságomban. Csak képek villantak fel a velem szemben álló arcáról. Éreztem, hogy valami nincs rendben. Elszédültem. Elindultam az mobilvécékhez, sikeresen még betaláltam az egyikbe, de onnan ki már nem. Elemi erővel tört ki minden a gyomromból, de én ezt olyan furcsa közönnyel nyugtáztam, mintha minden héten taccsra vágnám magam legalább négyszer. Belenéztem a tükörbe, kettőslátás. Bámultam a tükröt és nem tudtam elindulni. Ugyanis nem találtam ki. Végül a biztonsági őr szedett ki. Mindenféle térérzékelés nélkül, valami embertelen akarattal tudtam megmozdítani a lábam. Lépés, lépés, na még egy. Eltántorogtam valahogy egy padkáig – utólag kiderül majd, hogy olyan öt lépést tehettem meg – és ott lerogytam. Nem voltam képes tájékozódni. Nem láttam a térben, mert a teret sem láttam. Megszakadt a fizikai érzékelésem a világgal. Nem volt fent, lent, se jobbra, se balra. Valami furcsa sötétség és valami furcsán tompa nyugalom vett körül, amíg belém nem csapott egy újabb felismerés.

Testetlen tudat, tudattalan test
Mégpedig, hogy ez a sötétségben való létezés nem fizikai, csak tudati. Logikusan, ez csak akkor lehetséges, ha nincs meg a testem. A Ginával töltött idő legfélelmetesebb pillanata volt ez. Ültem a teljesen éber tudatommal egy sötét veremben, és tudtam, hogy nincs meg a testem. Pánik. Tudtam, hogy ez, ami most van, nem normális állapot, de nem tudtam értelmet találni a helyzet rendkívüliségében vagy bármilyen magyarázattal szolgálni magamnak arra vonatkozóan, hogy tényleg hol van a testem vagy egyáltalán én hol vagyok. Vagy hogy kerültem ide Az egyetlen dolog, ami biztos volt, hogy én egy testtelen tudat vagyok valami sötét helyen, valaki, aki felelősséggel tartozik a neki kiosztott testért. De tudtam, hogy nem állok semmilyen kapcsolatban a testemmel. Nincs fölötte kontrollom. Mert én erre a sötét helyre most valamilyen gonosz varázslat következtében be lettem zárva. Iszonyatosan megijedtem. Tudtam, hogy valami általam eddig tudatosan nem ismert szabály – amely fontossága és univerzális vonatkozása most olyan mértékben ütött szíven, mint még soha semmi – szerint nekem semmiképpen sem szabad elhagyni a testemet, mielőtt engedélyt kapok rá. Ha úgy tetszik, amíg meg nem halok. Újabb pánik hullám. Meghaltam volna, csak még nem vettem észre? Nem, nem halhattam meg, akkor nem lenne ilyen sötét. Valahogy biztos voltam benne, hogy nem haltam meg. Ez megnyugtatott egy pillanatra. Adott valami támpontot a létezésem lehetséges kereteiről.

Bársonytömlőc
Leltározni kezdtem. Nem haltam meg. Van tudatom is. Viszont nincs testem. Valahol mégis vagyok. Legalább azt ki kellene találnom, hogy mi ez a puha és sötét hely, mely nem volt félelmetes, inkább valahogy furcsán biztonságos. Bársonytömlőc felhőkből. Más nem lehet. Teljesen meg voltam elégedve ezzel a magyarázattal, mert tudtam, hogy a tudatom biztonságban van, de valamiért be lett zárva. Akkor hasított belém a Gina legfájdalmasabb felismerése. Egy kétségbeesett anyuka jut eszembe róla, abban a pillanatban, amikor ráébred, hogy elveszítette a gyermekét. Hirtelen megértettem, hogy most nem vigyáz senki sem a testemre és bármi megtörténhet vele. Mert valaki egészen egyszerűen ellopta a tudatomtól a testemet. Valaki ellopta tőlem a testemet és annak a jognak a gyakorlását is, amihez attól a perctől jogom van, amióta megszülettem: azt, hogy rendelkezhetek a testem felett és tudatosan felelősséget vállalhatok érte. Az tudatom szűkölni kezdett a sötétben. Tudtam, hogy a testem a tudatom nélkül védtelen. Annyira kétségbeestem, hogy sírni kezdtem. Belül, azon a sötét, de biztonságos helyen, a legmélyebb fájdalomból sírni kezdett a tudatom, mert tudta, hogy nem tehet semmit, hogy nem tudja megvédeni a védtelen testem. Akkor a tudatom is bezárult és innentől kezdve valami ádáz harc kezdődött köztem és a Gina között valami fajta testi tudatosságért a fizikai lét és a megfoghatatlan világok között. Képszakadás.

"Segíts Nekem!"
Erről azonban a tudatomtól elválasztott testem sajnos semmit sem tudott. Csak ült a földön, magatehetetlenül, az öntudatlanság közeli állapotban lévő részeg embert mintázva. Egy gusztustalanul elázott nő, aki beszél, aki mindenki után nyúlkálna, de alig tudja felemelni a fejét. Állítólag mindenkinek mondogattam, hogy nem vagyok részeg és segítsenek, mert rosszul vagyok. Állítólag sírtam is. Állítólag, mondom, mert nekem semmilyen emlékem nincs erre vonatkozóan. Sokáig senki sem segített. Feltételezem, a lehányt és összepisilt ruhám nem volt túl meggyőző. A külvilágból hozzám szinte semmi sem jutott el. Egyszer csak meghallottam, hogy valaki mintha szólítgatna. Szőke volt és ösztönösen tudtam, hogy jót akar. Bárhogy próbáltam, nem tudtam ráemelni a tekintetemet. Nem engedelmeskedett a szemem. A mai napig rejtély számomra, hogyan voltam képes megmondani a nevem, a testvérem, sőt még a barátnőm nevét is, akik engem már régen keresni kezdtek. Nálunk nem szokás szó nélkül eltűnni. Még félórákra sem. Mert csak ennyi idő telt el. Mindössze harminc perc. Számomra megszűnt az idő is abban a lineáris formájában, ahogy ismerjük. A tudati szinten nem volt más, csak valamilyen időtlen létezés, néha egy-egy felvillanó kép, zajok. Egyik flash a másik után. Nem tudtam magamról. Eközben a fizikai síkon önkívületi állapotban mondtam el a legbelsőbb félelmeimet, fájdalmaimat. Beszéltem, zokogtam, többször is hánytam. A fesztiválról úgy vonszoltak haza, mert képtelen voltam megmozdulni.

Ne bízd a szerencsére
Ennek ellenére, nekem szerencsém volt. Szerencsém volt, mert olyan helyen rogytam le, ahol nagyon sok ember volt ugyan, de kevés ahhoz, hogy észrevétlenül inzultáljanak, lerohanjanak, kiraboljanak vagy megerőszakoljanak. Szerencsém volt, mert valaki egy pillanatra odafigyelt arra, amit mondtam. Mégpedig, hogy nem vagyok részeg. Valaki meglátta, hogy baj van. Nem hagyott ott, nem legyintett rám. Megkereste a testvéremet, megvárta, amíg értem jött. Nem hagyott egyedül. Nagyon hálás vagyok neki, mert igazán ember volt egy olyan helyzetben, ami nekem akár az életembe is kerülhetett volna. Nem fogom azt mondani Neked, hogy ne menj szórakozni. Azt se fogom mondani, hogy ne igyál, ne drogozz, ne ismerkedj. Semmi értelme, mert úgyis azt fogsz csinálni, amit akarsz. De kérlek, ha már nem is lehet teljesen kivédeni az ilyen eseteket, legalább ne könnyítsd meg a támadók helyzetét. Mert aki Ginát tesz valaki poharába, az bűncselekménnyel ágyaz meg egy másik bűncselekménynek. Ugyanolyan agresszív, haszon érdekében elkövetett bűncselekmény, mintha leütnének egy sötét utcasarkon. Ebbe is, abba is bele lehet halni.

Fontold meg ezeket a tanácsokat, mert még a hasznodra lehetnek:

• Ne menj egyedül szórakozni. Ha többen mentek, figyeljetek egymásra és másokra is. Ne hagyjátok el egymást! Ha valaki nincs meg vagy elkeveredik és ha beszéltek telefonon nem tudja megmondani merre van, kezdjétek el keresni.
• Mindig legyen feltöltve a telefonod. Ha teheted, vigyél magaddal egy töltőt is vagy pótakkut. Ha többen vagytok, ezt meg lehet oldani. Legyen a telefonodban legalább kettő SOS-kontakt, hogy ha ismeretlenek akarnak segíteni, tudják kit kell keresni.
• Soha ne tedd le a poharad felügyelet nélkül vagy add oda ismeretleneknek. Ha lehet, olyan italt fogyassz, amit előtted bontanak ki. Ne fogadj el idegenektől italt, ha nem tudod, honnan van.
• Figyelj a testedre! Ha érzed, hogy baj van, kérj azonnal segítséget. Ha hirtelen rosszul leszel, szédülsz, jelezd! Ha fennáll a Gina gyanúja, forduljatok orvoshoz, kérjetek mihamarabbi vérvételt.
• Hívjatok bátran segítséget! Nem kell félnetek a következményektől!
• Ha szülő vagy, beszéljetek erről a gyerekkel, hogy tudjon a veszélyről, hogy tudja mit kell tennie, hogy tudja, ha ilyen történik a baráti körben, akkor rád számíthat.

Végül pedig valami, amire neked is lehet befolyásod. Ami nem veled történik, hanem általad. Sokszor csak az emberségen múlik, hogy nem történik tragédia. Ne felejtsd el, akármilyen valószínűtlen is, de még te is kerülhetsz ilyen helyzetbe.

• Ha látod, hogy valaki bajban van, akkor próbálj meg segíteni. Ne menj el egy öntudatlan lány mellett.
• Ha egyedül van és láthatóan zavarodottan viselkedik vagy sír, de nem tud megmozdulni, kérdezd meg, mi a baj. Kérdezd meg tőle kivel jött, tudsz-e segíteni, felhívj-e valakit.
• Semmiképpen se hagyjátok egyedül, amíg nem jön a segítség.
• Nem kell egyedül megoldanod a helyzetet! Hívj orvosi segítséget, ha úgy látod szükséges.
• Ha egy fesztiválon vagy szólj a biztonságiaknak vagy keressétek meg a drogsegély- illetve orvosi pontokat!
• Ha valaki a tömegben lesz rosszul, segítsetek neki kijutni onnan!
  
  ...és végül, de nem utoljára... Te kedves Szőke Lány, aki megálltál egy pillanatra! Nem írom le a neved, de még egyszer, nagyon köszönöm Neked!  

FONTOS INFORMÁCIÓ!

Ez az írás a Drog Stop Budapest Egyesület szakmai lektorálása után jelen meg. Az egyesület szenvedélybetegek és hozzátartozóik számára nyújt segítséget immár 21 éve és krízisvonalat is működtet annak érdekében, hogy drogsegélyt nyújtson a szerhasználat különböző stádiumaival és az ártalomcsökkentéssel kapcsolatban. Csapatukban tudhatnak szakembereket, talpraállt szenvedélybetegeket, önkénteseket – akik valójában szociális munkások –, pszichológusokat és addiktológiai konzultánsokat is. Nem csak személyes- és online tanácsadás, hanem webes kommunikációs csatornákon is rendelkezésre állnak.Az online tanácsadás módját Te választhatod meg. (skype, mail, online chat)

Forduljatok hozzájuk bizalommal, félelem nélkül! Segíteni fognak!

Díjmentesen hívható 
Droginformációs és Krízisvonal    +36-80-505-678
Információ: drogstoponline@gmail.com
www.drogstoponline.hu
Az együttműködő egészségügyi szervezetek, kórházak országos listáját itt találjátok. 
Drog Stop Budapest Egyesület Kisfilm

Okos telefonalkalmazás 
Az applikáció kamaszoknak, fiatal felnőtteknek szól, akik fesztiválokra, különböző partikra járnak. Segít a legális és illegális drogokkal kapcsolatos biztonságos fogyasztásban. Támogatást nyújt abban az esetben, ha valaki rosszul lesz, vagy túladagolás történik. Megszólít barátokat és hozzátartozókat, annak érdekében, hogy minél hatékonyabban tudjanak segíteni a szerhasználóknak! Használjátok!

Az alábbi QR-kódok segítenek a letöltésben!

iOS AppStore  Android Google Play  

Felhasznált források

Galanter, M. & Kleber, H. (Eds.). (2008). The American Psychiatric Publishing textbook of substance abuse treatment (4th ed.). Washington, DC: American Psychiatric Publishing, Inc. - See more at: http://www.druginfo.adf.org.au/drug-facts/ghb#sthash.kkjP95fq.dpuf
Hillebrand, J., Olszewski, D. & Sedefov, R. (2008). GHB and its precusor GBL: An emerging trend case study. - See more at: http://www.druginfo.adf.org.au/drug-facts/ghb#sthash.kkjP95fq.dpuf
Tossenberger Adél, Zacher Gábor: nem engedélyezett emberkísérlet folyik, HVG, 2012.február 24
M.Istvan, Zacher: „vizsgálatok nélkül is tudom…”, MON, 2010.01.14
Julien, R., Advokat, C., & Comaty, J. (eds.). (2011). A primer of drug action (12th ed.). New York: Worth Publishing. - See more at: http://www.druginfo.adf.org.au/drug-facts/ghb#sthash.kkjP95fq.dpuf
Galloway, G., Frederick, S., Staggers, F., Gonzales, M., Stalcup, S. & Smith, D. (1997). Gamma-hydroxybutyrate: an emerging drug of abuse that causes physical dependence, Addiction, 92(1) 89–96. Retrieved from Wiley Online Library. - See more at: http://www.druginfo.adf.org.au/drug-facts/ghb#sthash.kkjP95fq.dpuf

Fontos! A lélekgondolat.blog.hu független bármely politikai vagy vallási nézettől, és tevékenységével sem kíván semmilyen konkrét politikai vagy vallási szervezetet támogatni. A mai jelenségek emberi és szociálpszichológiai oldalára hívja fel a figyelmet. A blogbejegyzésekhez hozzáfűzött kommentek nem a lelekgondolat.blog.hu nézeteit tükrözik. Bloggereink a posztokat támogató szándékkal írják, de a hozzászólásokat nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Ezért kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek! A szélsőséges megnyilvánulásokat moderáljuk!