"Sokszor halmozottan szembesülünk az élet kihívásaival és veszünk el a lehetséges megoldások labirintusában. Testünk-lelkünk remeg, válaszok nincsenek, de menni kell, tenni kell, mert az élet megy tovább. Felelősséggel tartozunk másokért, önmagunkért. Igyekszünk túlélni. Tudomást sem veszünk a gyomorgörcsről, a szívverésről, a hideg éjjeli izzadságról, arról hogy nem ízlik a falat, hogy nyeljük csendben befelé a könnyeinket. Ordítani volna jó, de várnak a számlák, fizetni kell a hitelt, sír a gyerek, be kell menni a munkahelyedre, anyád törékenyebb, mint valaha. Így hát veszünk egy nagy levegőt és magunk alá gyűrjük a mindennapokat. Akármi történt, akármennyire fáj, az élet megy tovább. Hétfő, kedd szerda.... vasárnap. Ez az élet normális rendje. Bele kell folynod, menned kell vele, tenned kell a dolgod. Közben egy éve nem sírtál. Persze lehet, hogy kettő is meg van az már. Az élet egy malomkerék, ami görgeti a veszteségeidet saját magad alatt. Minden nap ugyanaz, a páncélod csontosodik rajtad. Nem ismersz önmagadra. Aztán lassan jön a zuhanás. Eltávolodsz önmagadtól, nem marad semmi, csak a küzdés. Az ellenkezés az elfogadhatatlannal." (Élet a fájdalomban)

Ez volt az Everripnek készült írásaim közül az egyik legolvasottabb. Mivel az elengedés témája mindig aktuális, szeretném, ha itt is elérhetô lenne. Sok szeretettel ajánlom mindnekinek, akinek most nehéz, akinek szorít a mellkasa, mert most sok és nehéz, amivel szembe kell néznie. Sokszor kényszerülünk az életben elengedni számunkra fontos személyeket, dolgokat és helyzeteket. Sajnos nem lehet tudni, mikor ér véget a közös utunk egy baráttal, szerelemmel vagy akár egy munkahellyel. Meg kell tanulnunk méltósággal, önmagunkat és a veszteséget is tisztelve elbúcsúzni, ismét szabadon lélegezni, majd új erôvel nekifutni a hétköznapoknak.

A teljes cikket a linkre kattintva olvashatjátok: http://engeddel.blog.hu/2015/01/31/9_elet_9_macska