"Amikor valaki elmegy, azt mondjuk: legyen neki könnyű a föld. Aki itt marad, annak sokszor nem mondunk semmit. Csak állunk bénán, talán el is kerüljük a gyászolót, csak ne kelljen semmit mondani. Egyszerűen nem tudjuk mit kellene mondani. Elfelejtettük a vigasztaló szó erejét, nem tanultuk meg, hogyan kell részvétet nyilvánítani. Talán kipréselünk néhány szót. De valahogy üresen koppannak a szavak: Őszinte részvétem. Érezzük, hogy ez kevés. Amit igazán mondani akarunk, azt ez a két szó nem fedi le."

Elbúcsúzni soha sem könnyű. Végső búcsút venni a szeretteinktől talán az legnagyobb kihívás az életben. Mert nincsenek szavak, nem találjuk őket, mert menekülnénk a helyzet visszavonhatatlansága és a saját halandóságunk gondolata elől. Mégis, néha sajnos szembekerülünk az élet veszteségeivel.

Néha búcsúzni kell - Ezzel a címmel jelent meg az a két részből álló írás, mely a végső búcsú szerepét és szükségességét járja körül. Hogyan fejezzük ki a részvétünket, amikor nincsenek szavak a fajdalomra, hogyan búcsúzzunk, amikor személyesen már nem tudunk elköszönni.

Mivel ez a téma sajnos mindig időszerű valakinek, itt is megosztom a linkeket.
Olvassátok szeretettel!
Andrea

A teljes cikkeket itt találjátok:

Első rész:
http://engeddel.blog.hu/2015/03/05/neha_bucsuzni_kell

Második rész:
http://engeddel.blog.hu/2015/03/07/neha_bucsuzni_kell_115