Remélem - ha Isten is úgy akarja - akkor most már egészséges maradok. Meggyógyultam, és úgy néz ki minden rendben. Visszanézve, nem tudom, hogy tudtam ezt az egészet végigcsinálni. Honnan volt annyi erőm... Itt volt a két kicsi gyerekem, nem engedhettem meg magamnak, hogy elengedjem az életet. Egy szombaton kezdett hullani a hajam a kemótól. Az a hétvége kemény volt. Hétfőn reggel nyolckor már a fodrásznál voltam. Letolattam a hátközépig érő hajamat kopaszra. Azt mondtam, ok, ez most egy lépés előre. Ezen is túl vagyok. Tudod, most így visszagondolva azt kell mondanom, hogy nem csak elvett tőlem ez a betegség. Nagyon sokat adott is. Megtanultam értékelni az életem. Azt, hogy élek. Meg akarom élni az életem minden pillanatát. Már nem foglalkozom olyan apró dolgokkal, amiken régen felhúztam volna magam. Megtanultam különbséget tenni fontos és jelentéktelen között. A gyerekeim a legfontosabbak. Minden csak utánuk jön. Megtanultam értékelni az időt. Nincs időm felszínes barátságokra, semmitmondó dolgokra. 
(C, 42)
(Kép: Lélekgondolat)