Nincs semmi új felismerés abban, hogy milyen fontosak lettek a közösségi oldalak. Innen tudják meg az ismerőseink, hol jártunk, mennyire csinosak, esetleg tájékozottak vagyunk, milyen szép a kutyánk vagy a cicánk, gyorsan cseperedik a gyerekünk, mennyire jól sikerült a vacsoránk. Várjuk az elismerő visszajelzéseket a kalandjainkra. Akkor is, ha legbelül teljesen tisztában vagyunk azzal, hogy egy laza "tetszik" még nem kell, hogy minimális őszinteséget is hordozzon irányunkba.

Ennek ellenére lelkesen posztolunk, esetleg vitázunk - ha kell nyilvánosan - sokszor a másikat annyira a földbe döngölve, hogy magunk is elcsodálkozunk. Örülünk, ha XY mellénk áll ebben vagy abban a kérdésben, ha jó sok „tetsziket" kap egy véresszájú, megmondó komment vagy a legújabb saját gyártmányú önarckép. Hagyjuk, hogy kövessenek minket, és mi is lelkesen követünk olyanokat, akiket valamiért tisztelünk, kedvelünk, érdekesnek találunk, irigyelünk vagy kimondottan utálunk. Osztjuk az idézeteket, figyeljük a sztárokat. Sokszor csak azért, hogy ott engedhessük ki a fáradt gőzt, vagy elmeneküljünk a valóságunkból valamilyen képzelt realitásba. Ilyen az, amikor csorog a nyálunk, egy celeblány posztolta cipőn, amire az átlagember mondjuk 8 hónapig spórol, akkor is, ha sejtjük, hogy persze ezért is meg kellett dolgozni valahogy. (...) Figyeljük a heti rendszerességgel félig vagy teljesen meztelenül pózoló celeb-anyuka bejegyzéseit, akinek olyan az élete látszólag a legtöbb „átlagos" anyukához képest, mint az a bizonyos Makó a világ bármelyik Óperencián túli pontjától. Lelkesen csatlakozunk különféle éppen aktuális irányzat vagy érdeklődési kört magáénak valló csoporthoz, hogy aztán egy idő múlva csalódottan vagy unottan másikat keressünk.

Életjelek

Kedveled a bejegyzést, csatlakozol egy csoporthoz, mert tartozni kell valahova. Hiszen az ember társas lény, a másik szemében keresi magát, és mások visszajelzéseibe kapaszkodik. Vitázol, ellenérvelsz, beszámolsz, mert kell, hogy tudják az embertársaid, hogy létezel. Régen, amikor nem volt közösségi oldal, át kellett menni Petihez, ha tudni akartad mi van a nagyival át kellett menni hozzá. Nem a közösségi oldalról értesültél egy halálesetről, hanem az utcán összetalálkozva. Nem egy kedvelést kaptál egy házasságért, hanem kézzel írt képeslapot. A diplomához meg minimum egy vállveregetés járt. Sok személyes apró kicsi gesztus, ami elmondta neked, hogy létezel, valahova tartozol, valahol szeretnek. Annak ellenére, hogy a világ egészen virtuális formát vett, az emberi szükségletek nem változtak. Most is kellenek a pozitív visszajelzések. A modern valóságban is tudjuk, hogy a környezetünk figyel ránk, elfogadnak minket. Fontos, hogy tudjuk, vannak hasonszőrűek és olyanok is, akiknek fontosak vagyunk. Valahogy ebben a modern világban is el kell érnünk, hogy ne maradjunk észrevétlenek - legalább a szeretteink számára - a hétköznapokban sem.

Tükörkép

Ezért aztán van véleményünk, és nem is félünk megosztani azt a világgal. Sokszor érzéseinket, belső csatáinkat sem. Van, aki kényszeres visszaigazolást keres a közösségi oldalakon. Talán tökéletesre festi a kapcsolatát a virtuális valóságban. Esetleg úgy védekezik a világ ellen, hogy bizony luxus ide vagy oda, ő a zsíroskenyér ellenére is jobban csinálja. Rádob még két filtert a már felismerhetetlenségig retusált szelfire, mert az új húsz a negyven. Sokan egy görbe tükröt látnak, melyben aztán így vagy úgy kevésnek találják magukat. Hiszen, ha tetszik, ha nem, valahogyan, valamiért mind megmérjük magunkat egyszer-egyszer, ahogyan meg is mérettetünk a közösségi oldalakon. Az eredményt vagy szeretjük vagy nem, de leginkább nem. Sokszor hallom, hogy: „Annyira rossz nézni a Facebookon, hogy ő milyen sikeres, én meg ilyen szerencsétlen vagyok!", ... „Nézem, hogy miket posztol, és annyira lúzernek érzem magam!", „Soha nem kedveli amit posztolok....", „ Letiltott! érted, engem?", „Majd posztolom, hogy... mert a múltkor ő posztolta, hogy... nehogy azt gondolja, hogy nekem egy kicsit is rosszabbul mennek a dolgaim!", „Igazából sokszor csak azért tetszikelem, mert ő is mindig kedveli az én posztomat", és a kedvencem a végére: „Nem tetszikelem a bejegyzéseit soha, mert nem akarom, hogy azt gondolja ő több nálam!"

Ismerd meg magad!

Virtuális, sokszor arctalan adok-kapok, ami sokszor nagyon is valós és mély sebeket hagy. Néha saját magunkon vágunk egyet. Sokszor akkor kapjuk a legnagyobb arculcsapást másoktól egy jófajta nyerserőtől duzzadó komment formájában, amikor a legőszintébbek vagyunk. Gondolkoztál már azon, mit is árulnak el rólad - akár saját magadnak és másoknak is - a közösségi oldalon való viselkedésed? Mert bizony tükröt tartanak eléd, akkor is, ha te nem akarod vagy nem szeretnéd meglátni a lényeget azzal kapcsolatban, hogy mi az, ami valamiért benned vagy körülötted éppen nem kerek. Fordítsd kicsit befelé a figyelmedet arról, ami mások külvilágnak mutatott képében zavar. Ha elég bátor vagy megfordítani a tükröd irányát, és mersz őszintén belenézni, egészen új dolgokat fedezhetsz fel magadban a mások által benned született érzéseknek köszönhetően. Szerinted hogyan változott a saját magad megítélése azóta, hogy vannak közösségi oldalak? Mennyire lett mérvadó számodra mások élete?

Kinek akarsz megfelelni? 

A lényeg ma is ugyanaz, mint amikor még át kellett menni a barátaidhoz, ha tudni akartad mi van velük. Ha őszinte vagy magadhoz, tudod, hogy valójában nem is szeretnél mindenkinek megfelelni. Hiszen nem is kell, és nem is lehet. Aki ismeri önmagát, tudja milyen értékei vannak, és képes ezeket másokban is meglátni, vagy észrevenni, hogy nem így van. Ha ez már egyszer is sikerült, nem akar majd mindenkinek megfelelni. Lesz tartása, egyéni értékítélete, és tud majd nemet is mondani. Nem veszi fel majd a kesztyűt olyan helyzetekben, melyek eleve kudarcra vannak ítélve. Nem szalad kétségbeesetten egy kapcsolat, egy barátság, hamis népszerűség után. A saját életét szertné elni, mert tudja, hol szeretné látni magát a világban, hol áll azon az úton, amit választott. Nem hagyja, hogy megmérjék mások, vagy ha mégis megmérettetik - akár hamis mércével is - tudja, méltósággal és higgadtan kezelni az eredményt, mert tudja, hogy talán csak kevés köze a valósághoz. Nem külső igazolást vár, hanem belső útmutatást követ. A belső értékeire támaszkodva megy előre az életben, és ha elbizonytalanodik, csak azok véleményére ad, akik igazán számítanak neki. Ennek pedig semmi köze ahhoz, mennyire vagány a Facebook oldalad, milyen szép az Instagrammod. Ehhez valódi önismeret kell. Hiszen ez csak arról szól, mennyire vagy otthon a saját életedben, abban a világban, ahol valójaban jelen vagy és járod az utad. Mennyire vagy békében és szeretetben önmagaddal.

Kérlek, tartsd be a Jogi és adatvédelmi szabályzatunkat!

Szerző: Lung Andrea
További írások a szerzőtől: Lélekgondolat
Facebookon is követheted Andrea hivatalos oldalát

Fontos! A Lelekgondolat.blog.hu független bármely politikai vagy vallási nézettől, és tevékenységével sem kíván semmilyen konkrét politikai vagy vallási szervezetet támogatni. A blogbejegyzésekhez hozzáfűzött kommentek nem a Lelekgondolat.blog.hu nézeteit tükrözik. Bloggereink a posztokat segítő szándékkal írják, de a hozzászólásokat nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Ezért kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek! A szélsőséges megnyilvánulásokat moderáljuk!