Lung Andrea oldala

Lélekgondolat

Markolni a semmit

Amikor a történet már régen nem a szerelemről szól

2017. február 18. - Andrea Lung

holding-hands.jpgSe veled, se nélküled. Nem okos, nem jó. Semmiképpen nem az, ami boldoggá tesz. Még akkor sem,ha éppen veled van, akármennyit is harcolsz érte, akármennyi más (reményteljes) lehetőséget, dolgot dobsz oda érte. 

Ha éppen nincs veled, akkor nincs semmi. Legalábbis szerinted, és persze szigorúan csak titokban benned legbelül. Mert azért, ha nincs veled éppen, akkor sem áll meg az élet. Sőt! Olyankor dübörög csak igazán! Olyankor vagy ott mindenhol, mindenkivel, mindenben benne. Jössz, aztán néha mész is. Hol ezzel, hol azzal. Esetleg a fixen bejáratott B opcióval. De csak féllábbal persze, nehogy elkapjon valami igazi, ahol elveszítenéd magad és a merev kirakat-boldogság helyett hirtelen pörgetne-forgatna egy újfajta valóság. Valami, ami igazából a szíved mélyére nézve nagyon is kellene neked. Ha nem lenne annyira félelmetes. Felemás létezés helyett egy valódi élet. Félelmetes helyzet, hiszen pontosan tudod, hogy ami felemel, az bizony le is ejthet. Bizonytalan kimenetel az ismerősen langyos mocsárhoz képest, amit úgy ismersz mint a tenyeredet, de amiben már csak akkor van valami élet, ha az ego-dráma alkalmanként akarattal belefúj egyet a zavarosba. De olyankor legalább történik valami, és valljuk be, ilyenkor a fortélyos félelem is tét nélkül igazgathat csak. Mind a ketten tudjátok, ha nincs cirkusz, akkor nincs semmi. Se szex, se meghitt percek, de még közös tv előtt elalvás se. Már régen nincs meg hozzá az a lendület, ami még bármit is meg tudna mozdítani benne, bármerre tovább tudná vinni. Zsákutca kiskapukkal. 

Már nem is hazudod magadnak, hogy ez nem igaz
Őszintén hirdeted, hogy ennek már régen vége, hogy nincs értelme, de még magadnak is hazudsz arról, hogy még mindig maradt valami legalul, ha nem is forró, de mindenképpen valami megkövesedett, ami miatt nem adod fel, nem engeded el, nem kezdesz új életet. Mert ahogy kinyílna az ajtó, két kézzel kapsz a kulcs után, hogy addig próbálkozz a törött zárral, amíg valahogy megint vissza lehet zárni. Így mindig marad a megszokott felállás. Egy unásig ismételt játszma, amiről lassan már azt sem tudod, hogyan vagy miért kezdődött el. Ha elgondolkozol ezen, mindig megnyugtat a tudat, hogy ez bármeddig tarthat még. Valahogy soha sincsen vége. Mindig újra lehet kezdeni. Pontosan tudod, hogyan, de azt már régen nem érted, hogy miért. Önpusztító játszma. De csak úgy, hogy más ne vegye észre, mi is zajlik benned igazán. Sebezhetőnek látszani nem divat. Csak a vesztesek gyengék. Közben csendben felemészt, élve megesz a helyzet, hiszen nincs benne semmi szerethető. Nem hagy neked sem egy fikarcnyi gyengédséget sem. Plasztik valóság, kamu boldogság, amiben semmi sem az, mint aminek látszik. Üres élet, hideg létezés. Tovább is van, mondjam még?

Azért nem olyan unalmas
Néha lehetsz áldozat, néha lehetsz ellenség is. Igaz, egy idő után már nem számítanak a szerepek. A közönség amúgy is egyre szenvtelenebb. Egyre olcsóbb a színjáték, mert egyre kiszámíthatóbb a darab. Már régen megtanulták, hogy nem lesz itt végkifejlet se, nem még hepiend. Időnként próbálsz ugyan te is, a másik is - akár ZS kategóriás -  töltelékszereplőket is berántani, hogy kicsit fordulatosabb legyen az előadás. Ők aztán egy ideig naivan, ám lelkesen, mindent megtesznek azért, hogy az élvonalba kerüljenek. Ott kártyáznak, ahol soha sem kaptak lapot és ahol csak ti tudjátok a játékszabályokat. Zsinóron rángatott sorsok. Önző játék. Itt a szerelem csak első vérig mehet. De csak a harmadikok első véréig. Mert ti mind a ketten sértetlenül szálltok ki látszólag mindig, hogy aztán az élvonalban egy éppen csak nem halálos döfést kapjatok, adjatok a másiknak. Megint. Újra és újra. Nem számít, hiszen ebben az ócska játékban, ti mindig kaptok a másiktól egy új életet. 

Nem hiszed el, hogy nem győzhetsz
Nem hiszed el, hogy egyszer az életben nem kaphatod meg, amit akarsz. Akkor is, ha olyat kergetsz, ami már régen nem létezik vagy sohasem volt. Olyannak akarod a másikat, amilyen nem lehet. Belátás helyett haragszol rá, mert tudod, hogy te másra vágysz legbelül. Talán nem tudod, hogy ez nem szerelem. Nem veszed észre, hogy összekevered a birtoklást a szenvedéllyel. Amikor úgy vélsz szeretni, hogy folyamatosan résen vagy, és büntetni sem vagy rest, ha megrendülni véled egy pillanatra is a megszerzett helyzeted. Amikor dacból nem akarod már a másikat boldoggá tenni, mert ha éppen veled van, meg kell fizetnie mindenért, amit szerinted ellened tett, és azt is, amit még tenni fog ellened. (Ahogy neked is meg kell fizetned nála ugyanezekért a bűnökért.) Persze szigorúan a szerelem nevében.
Az elvakult harc közben észre sem veszed, hogy ez már régen nem a másikról szól. Kizárólag rólad. Beleragadtál a saját elvárásaid, sérült énképed és rezgő önbecsülésed csapdájába. Hogy nem tudsz, nem akarsz szembenézni önmagaddal, a viselkedéseddel, a döntéseid következményeivel, az igazi vágyaiddal. Hogy nem tudod még mindig, hogy a szerelemben nem győzünk. Egyikünk sem. Soha.

A szerelem nem erről szól
A szerelemben leteszem a fegyveremet, ahogy te is leteszed a tiédet. Önként. Nem azért, mert kényszerít a másik, hanem mert így szeretném. Nem akarlak bántani, és elhiszem, hogy te sem akarsz bántani engem. Nem akarok föléd kerekedni, nem akarlak leigázni, megsemmisíteni, ahogyan te sem akarsz fölöttem magasodva árnyékot vetni rám. Melletted akarok állni. Fel akarok emelkedni veled, jobbá szeretnék válni a szerelmed által. Elfogadlak, ahogyan vagy, annak, aki vagy, és remélem, hogy te is ezt szeretnéd. Akkor is, ha tudom, hogy sebezhetővé válok eközben. Magamat teszem azzá, mert vállalom a veszélyt, amit én is jelentek neked. De ez csak akkor lehetséges, ha nem csak önmagad tükröződését keresed a másik szemében. Amíg nem látom a másikat, csak önmagamat, nem szerethetek igazán, hiszen nincsen kit. Akkor csak én vagyok a fontos. Csak magamat szeretem. Egy elképzelést, egy árnyékot, egy ideát keresek a másikban, ami csak az enyém. Ilyenkor nem a másik kell, hanem aki lehetek mellette. Akkor is, ha ez nem a legjobb énem. Akkor is, ha tudom, boldogtalan vagyok, de nem merem felvállalni a változás fájdalmát. A birtoklás nem szerelem. Ahogyan a megszokás, a tudatos játszmák, a manipuláció sem az.

A veszteség fáj
Hiába fáj, amíg nem fáj eléggé. Ennek a játszmának csak akkor lesz vége, ha egyszer elég lesz a harcból. Ha beleállsz abba, hogy fájjon. Legyen meg, ha fájnia kell, ha ez az ára a fejlődésnek. Csak az fáj, ami egyszer értékes volt. Csak az fáj, ami jelent valamit. A csalódás, hogy nem sikerült. Hogy megbuktunk benne durván, mind a ketten. Igen, mind a ketten. Ha végre meglátod a másikat is ebben a drámában, rá fogsz jönni, hogy nem nyert senki és nincsenek vesztesek sem. Akármennyire is úgy látszik talán elsőre. Mindegy, hogyan vagy ki miatt lett vége. (Te is tudod legbelül, hogy egy igazán jól működő kapcsolatba nehezen férhet bele egy harmadik.) Ha kicsit megnyugszol, meg fogod érteni, hogy a másik is, ahogy te is, halálos sebeket kapott. Hogy neki is fáj. Akkor is, ha ő volt az, aki végül erőből tovább lépett. Engedni kell. Lépni kell. Csak az emlékek maradnak, az élet megy tovább. A közös időt nem veheti el senki. Nem jó letagadni. Nem érdemes meghazudtolni. Mindaz, amit megtanultál a másiktól, amit megéltetek együtt, örökre veled marad. Mégis, ami már nem szolgál egyikőtöket sem, jobb szépen elengedni. Nem azért, mert vesztettél. Sokkal inkább mindazért, amit ezzel mind a ketten nyertek majd.

hands.jpg

 

Kérlek, tartsd be a Jogi és adatvédelmi szabályzatunkat!

Szerző: Lung Andrea
További írások a szerzőtől: Lélekgondolat
Facebookon is követheted Andrea hivatalos oldalát


Fontos! A Lelekgondolat.blog.hu független bármely politikai vagy vallási nézettől, és tevékenységével sem kíván semmilyen konkrét politikai vagy vallási szervezetet támogatni. A blogbejegyzésekhez hozzáfűzött kommentek nem a Lelekgondolat.blog.hu nézeteit tükrözik. Bloggereink a posztokat segítő szándékkal írják, de a hozzászólásokat nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Ezért kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek! A szélsőséges megnyilvánulásokat moderáljuk!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://lelekgondolat.blog.hu/api/trackback/id/tr8812188122

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Burgermeister 2017.02.22. 04:07:43

Jó gondolatok, végre egy értelmes mély gondolatokat tartalmazó írás.